2016. október 2., vasárnap

A határaink védelméről – integratív orvosi szemmel

Az integratív orvoslás nem csak a testet és annak elváltozásait szemléli, hanem megpróbálja ezeket a testi kórságokat a megbetegedett ember lelkületével és gondolkodásmódjával is összeegyeztetni; vagyis folyamatosan kutatja azt, hogy túl a genetikai örökléshajlamon, a testi és a környezeti tényezőkön, milyen faktor lehet az illető érzelmi és tudati hozzáállásában, ami az adott kórképhez vezetett.

Ebben az írásban alapvető élettani, kórélettani tényeket (laikus számára is egyszerűen, érthetően), valamint a mindennapi beszélgetések során elhangzott véleményeket és az abból levont következetéseket igyekszem bemutatni. Ez nem valahol egy messzi-messzi galaxisban vagy a tengerentúlon történik, hanem ITT és MOST, hús vér magyarokkal, honfitársainkkal, anyukáinkkal, apukáinkkal, gyerekeinkkel.


A test

A testnek, mint fizikailag jól jellemezhető képletnek konkrét kitapintható határa van. Ez a bőr. Orvosilag és a test egészsége szempontjából a bőr az úgynevezett ’első védelmi vonal’. Ezt legtöbbször és a legtöbb helyen ezzel a kifejezéssel tanítják. Ezt védeni kell. A testen számos nyílás található – száj, orr, szem, fül, stb. – egészséges esetben, szám szerint kilenc darab nyílás. Ha nem védem a bőrömet, vagy a nyílásokon kontrollálatlanul mindent beengedek, akkor annak végzetes következményei lehetnek.

Gondoljunk csak bele, hogy egy égési sérülésnél – annak kiterjedőségétől függően és túl az egyéb nehezen uralható problémákon, mint pl. folyadék, ionvesztés és fájdalom – az egyik legnagyobb gondot a kórokozókkal szembeni védekezés jelenti. Ha – többek között – ezt nem sikerül uralni, veszett játszma. De ugyanez igaz lehet egy látszólag egyszerű vágott, vagy szúrt sebre, amire az illető azt mondja, hogy „Jól vagyok Doktor Úr, csak hetek óta nem gyógyul!” Mik ellen védekezünk? Olyan természetes, a mindennapokban jelen lévő, tömegesen előforduló, adott esetben a biológiai körforgás szemszögéből lényeges és fontos, de a szerzetben csak részben vagy egyáltalán nem kívánt jelenségektől, amiket kórozóknak nevezünk. Az, hogy védekezem velük szemben egyet jelent csak, a józanész meglétét. A védekezésem ellenére még szerethetem őket sőt, tolerálhatom őket sőt, megérthetem szerepüket és létük lényegét, ezért felfogom azt is, hogy nem feltétlenül tennék jót magammal és környezettemmel, ha őket teljesen eltüntetném környezetemből. Gondolok itt természetesen arra, hogy a túlzott sterilitás, a ’mindent ölő’ szappan és fertőtlenítő szer legalább akkora egészségügyi kockázatot jelent, ha nem nagyobbat, mint a korokozók jelenléte. Lehetek liberális a kórozókkal szemben, de ha többet engedek be a kelleténél az az egészségem rovására mehet. A feltételes mód jelentősége majd később kiderül. De lehetek szélsőségeses radikális az irtással szemben, miszerint az összeset – azokkal a mágikus szappanokkal és fertőtlenítő szerekkel, melyeket Sanytól kaptam – el kell tüntetnem. Ennek is komoly egészségügyi következményei lehetnek.

A bölcs nagymamák – és az enyém is ilyen, sokszor mondták, hogy egy gyermeknek bizonyos mennyiségű koszt meg kell ennie, hogy erős és egészséges legyen. Egyre több kutatás jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy a túlzott fertőtlenítés és a túlzott tisztaság egészségügyi kockázatot jelent és bizony összefüggés van számos betegség – asztma, allergia – a túlzott tisztaság között.

Ha a szánk olyan funkciót lát el, mint egy ’pöcegödör’, vagyis kontrollálatlanul, minőségi és mennyiségi korlát nélkül mindent beenged és elnyel, akkor ennek legtöbben tudják a következményét. Nem csak a vízszintes méretek kezdenek el dominálni az egyénnél, hanem akár életveszélyes méreganyagok, toxinok és kórokozók kerülhetnek be a szervezetbe.

Ha az érzékszerveink felett nem gyakorlunk kontrollt, és szemünkkel mindet megnézünk, fülünkkel mindet meghallgatunk, éjjel nem hagyunk az érzékszerveinket és agyunkat kellő ideig pihenni, megzavarodhatunk. Az alvásmegvonás egy komoly kínázás forma volt – remélem csak – régen. Igenis kell és szükséges az információs áradatban a képek és hangok között szelektálni. Igenis helyén való, hogy nem nézek meg minden műsort a TV-ben és nem hallgatok meg mindent a rádióban. Itt is válogathatok. Még.

Az alsó testnyílások kontrollálására éppen egy rövid gondolat erejéig térnék ki és továbbra is szigorúan orvosi szemmel. Mindannyian tudunk a szexuális úton terjedő betegségekről és sajnos – az össz esetszámot nézve, viszonylag kevés kivételtől eltekintve – ez bizony a kontroll hiányának tudható be. Kedves emlékű urológia professzorunk mondta előadáson és gyakorlaton, hogy: „Ne dőljünk be a páciensnek, mert azt a jakuzziban és szaunában nem lehet elkapni.”

„A végbélnyílás pedig szigorúan csak kijárat, hogy egyértelmű legyen a dolog.” – fogalmazott szűkszavúan boldog emlékű háziorvos nagyapám. Sajnos arról a tényről csak akkor értesül az érintett fél, hogy az OEP nem finanszíroz annyi kedvezményes, háziorvos által felírható pelenkát, ami egy felnőtt ember, méltóságteljes, viszonylag tiszta és élhető életéhez elegendő lenne, amikor már késő. Ekkor a túlzott liberális szemlélet semmilyen módszerrel nem orvosolható, még akkor sem – hogy csak a nagyokat idézzem: „Szívesen visszaforgatnám az idő kerekét.” Ha kontroll nélkül beengedek bárkit és bármit oda, hova az a valami nem való, akkor annak – akár – maradandó és helyrehozhatatlan következményei lehetnek. Természetesen nem az ilyen jellegű szexuális együttlétet kedvelők felett törtem pálcát, távol álljon tőlem. Sőt elfogadom és adott esetben meg is értem. Egyáltalán nem zavar, hogy a hálószobában mi zajlik, de orvosként mikor látom a könyörgő vagy felháborodott szempárokat, hogy „Doktor Úr, értse meg, nem elegendő az, amit felírt!”, vagy rosszalló hangvételben „Bezzeg a régi orvosok megértőbbek voltak…” Erre én azt tudnám mondani, hogy „Kérem Önöket értésék meg, hogy nem nem akarok segíteni, hanem a segítségem eddig terjedhet, mert ha többet írok fel, mint amit lehet, akkor a büntetést nekem kell kifizetni az OEP felé.” Persze, megértés ritkán születik.

Korábban írtam a bőrről, mint első védelmi vonalról. Ha ez sérül, akkor több kórokozó juthat a szervezetünkbe, mint kellene, de ha jól és egészségesen működik a belső szelektáló rendszerünk, ami válogatni és dönteni képes az odavaló, saját, fontos sejtek között és az oda nem való, a szervezet részét vagy egészét veszélyeztetni képes, behatolók között, akkor még nincs minden veszve. Itt érkezünk el a test védelme szempontjából az úgynevezett ’második védelmi vonalhoz’, az immunrendszerhez.

Az immunrendszer egy hatalmas halmaz, amiből számos elemet ismerünk, de számos faktor és folyamat pontos leírása még hiányzik. Azóta, hogy szép emlékű nagyapám szigorlatozott immunológiából, és azóta, hogy én szigorlatoztam immunológiából számos folyamat megértése és leírása megváltozott, pontosabb lett és vannak korábban fontosnak gondolt elméletek, melyek ma már nevetségesnek tűnnek. Számos tényezőt ismerünk az immunrendszerből: például a nyirok utak, nyirokcsomók, lép, csecsemőmirigy, csontvelő, bélrendszerben lévő nyirok plakkok, fehérvérsejtek, hogy csak a legáltalánosabbakat említsem. Egészen pontosan ismerjük a fehérvérsejtek képződésének és érésének – fejlődésének mechanizmusát, egymás közötti kölcsönhatásaikat. Kedves laikus olvasók kedvéért a pontosabb megértésének érdekében egyszerű modellt fogok használni a működés leírás során.

Nézzük csak a fehérvérsejteket. Sokszor laikus páciensek számára nem egyértelmű – bár általuk is napi rendszerességgel használt fogalom az immunrendszer – hogy mit is jelent mindez. Az érthetőség kedvéért – bár egy hatalmas, kiterjedt és bonyolult rendszerről van szó –, érdemes lehet egyenlőség jelet tenni az immunrendszer és a fehérvérsejtek között. Ennek jelentősége abban is érthető lehet, hogy egészen pontosan az immunrendszerből csak a fehérvérsejteket tudom számszerűen és biztonsággal mérni – rutin vérvétel során (tisztában vagyok a komplement rendszer fontosságával és az egyéb faktorokkal, immunglobulinokkal, de ennyire nem szeretném bonyolítani a mondandómat).
Egy kis eszmefuttatás a rendszer nagyságáról és komplexitásáról. Egy felnőtt embernek átlagosan 4,5-5,5 liter vére van, ez 4.500-5.500 ml. Egy milliliter vérben 3.800.000-10.800.000 db fehérvérsejt van (labortól függően kerül meghatározásra a normál tartomány, eltérések lehetnek az ismereteik és a leírtak között). Vagyis a teljes keringő vérmennyiségben 5.500 x 10.800.000 db fehérvérsejt van. De ez az összes fehérvérsejtnek pusztán az 5-7%-a, ugyanis a többi az érpályán kívül tartózkodik. Vagyis 5.500 x 10.800.000 x 1,95 db fehérvérsejtünk van. Ez megközelítőleg 115.830.000.000 (115,83 milliárd) db fehérvérsejtet jelent. Óriási szám, tekintettel arra, hogy egy átlagos ember megközelítőleg 100.000 milliárd sejtből áll, ez megközelítőleg 1000-szer több, mint a Tejútrendszer összes csillaga[1].

Megközelítőleg 1 cm3 nagyságú térben 1.000.000.000 (1 milliárd) db sejt fér el. Vagyis 115,83 cm3 azaz valamivel több, mint 1 dl nagyságú tér kellene ahhoz, hogy a fehérvérsejtek számának megfelelő teret lefedje.

1 sejt tömeg megközelítőleg 1 nanogramm[2]. A fehérvérsejtek tömege így, megközelítőleg: 115,83 gramm. Ez annyi, mint kb. 40 db kockacukor tömege. És ez csak az immunrendszernek azon parányi része, amit a rutin vérvétel során meg tudok mérni.

A fehérvérsejteket, ha egy egyszerű séma szerint szeretnénk leírni, akkor három csoportot tudunk elkülöníteni: ’Távfelügyelet’, akik folyamatosan őrjáratozva ’szólnak’ a másik két társaságnak. Ők pedig az ’Őrző-védő Egység’ és a ’Takarító Brigád’. Vagyis az immunrendszer és azon belül a fehérvérsejtek egy az egészségünkért felelős és azt felügyelő ’Őrző-Védő-Takarító Brigád’.

Aki tanult egy kis biológiát a gimnáziumban vagy a szakközépiskolában az pontosan tudhatja, hogy ha az immunrendszerben valami rendellenesség lép fel, akkor betegség üti fel a fejét. Aki tanult egy kis biológiát, az pontosan tudja, hogy a legjobb szándékkal sem nevezhető az ’Őrző-Védő Egység’ munkája humánusnak, mert válogatott és meglehetősen hatékony eszközeik vannak arra, hogy a betolakodókat, kórokozókat, működésüket ellátni nem tudó, vagy kiöregedő sejteket kiiktassák a rendszerből. És ez így jó, ez az egészségünk alapja. Itt egy kicsit még időzzünk el. Több olyan tényezőt említettem, ami ellen az egészséges immunrendszernek fel kell tudnia venni a fonalat.


A kórokozók

Lehet baktérium, vírus, gomba és parazita. Ezek olyan élőlények (bár a vírus önmagában nem tekinthető élő egységnek, hiszen egyetlen egy programja van, az pedig a szaporodás és ennek teljesítéséhez is ’segítségre’, egy úgynevezett gazdasejtre van szüksége), amelyek egy saját meghatározott program szerint, a saját ’érdekeiket’ ’szem’ előtt tartva egy másik élő szervezet rovására próbálnak tevékenykedni. Ezek az élőlények csak az adott szervezet szemszögéből tekintendők károsnak, ugyanis számos baktérium, parazita, és gomba fontos biológia szerepet tölt be Földünkön. Éppen ezért ezek maradéktalan kiirtására egy-két elfuserált reklámon kívül senki nem törekszik. Ugyanakkor arra is kíváncsi lennék, hogy spanyol nátha idején ki-ki hogyan reagálta volna le az alábbi mondatot, a kedves doktorától: „Ne aggódjon Kedves, csak egy kis vírusfertőzés. Pár nap alatt vége.” Azzal is tisztában vagyok, hogy vannak olyan elméletek, bizonyítékok, melyek arra világtanak rá, hogy az ember fejlődése szempontjából, a mostani bélflóránkat alkotó hasznos baktériumok valamikor külső kórokozók lehettek.

Mindezek ellenére senki nem nyalogat Antraxot, vagy nem szívesen megy Ebola sújtotta vidékre, mondván, hogy majd csak sikerül valahogy integrálnom ezeket a kórokozókat, hiszen év tízezredekkel korábban is sikerült.


A feladatukat ellátni nem tudó, hibás működésű sejtek

Ezek a daganatok. A szakzsargonban szoktuk őket mindenféle névvel illetni, leginkább két csoportot különítünk el egymástól, a jó-, és a rosszindulatú daganatokat. Az örvendetes tény az, hogy, ha mikroszkóp alatt megnézem őket, akkor nem látok mást, mint valahogyan működő sejtek halmazát, melyek sokkal gyorsabb ütemben osztódnak, mint kellene. A valamilyen működésük, leginkább a semmilyen működés. Nem elég, hogy gyorsan vagy gyorsabban osztódnak, mint a jól működő egészséges társaik, ráadásul még a normál feladataikat sem tudják ellátni. Ezek a sejtek kicsit, alig-alig vagy egyáltalán nem hasonlítanak a kiindulási szövet sejtjeire. Mindenesetre ezek a sejtek semmiképpen nem rendelkezhetnek indulattal, sem jóval, sem rosszal. Elég gond az, hogy többen vannak, mint kellene, és még a feladataikat sem tudják ellátni.

Ha a korábban említett ’Őrző-Védő-Takarító Brigád’ sérül, számos más betegség is kialakulhat.
Abban az esetben, ha az ’Őrző-Védő-Takarító Brigád’ nem tud különbséget tenni az idegen és a saját sejt között, és a saját sejteket is megtámadja, ismét betegség üti fel a fejét. Végtelenül leegyszerűsítve, ez a betegségcsoport lesz az autoimmun betegségek csoportja, amikor saját vesesejtek, saját ízületi sejtek, saját pajzsmirigy sejtek, stb. ellen az immunrendszer riadót fúj és elpusztítandónak kezeli.

Abban az esetben, ha az ’Őrző-Védő-Takarító Brigád’ túlreagál, egy olyan ingert, ami a mindennapokban ott van, ami egy teljen megszokott hétköznapi inger, akkor jön az úgynevezett allergiás betegség. Egy virágpollen, egy porszem, egy madártoll egy teljesen megszokott, hétköznapi, a mindennapjaink részét képező inger, melyre akár sokan allergiások lehetnek. Ilyenkor az immunrendszer nem tud helyesen reagálni, ’alul’ kéne, hogy reagáljon, de e helyett egy túlzott reakciót mutat.

Ebből is látszik, hogy testi szinten is komoly jelentősége van a különbségtételnek, jelentősége van annak, hogy az szervezetünk el tudja különíteni, hogy mi az, amire ad egy helyes reakciót, mi az, ami ellen ’támadást’ indít és mi az, amit ’megtűr.’


Lelkület – érzelmek és gondolkodás

Szinte minden nap előkerül egy-két ’favorit’ téma a rendelésen. Sokszor emlegetik a pácienseim a szeretet-gyűlölet, pozitív gondolkodás-negatív gondolkodás, agresszió-jóság témákat. Sokan védekezésül el is mondják: „De hát én jó vagyok.” Hiszen én „szeretetteljes vagyok.” Mégis beteg lettem.

A pozitív gondolkodás és a mindent befogadó ezoterikus szemlélet mostanra sejtetni véli, hogy legalább akkora kárt okozott és okoz folyamatosan, mint amekkora jótéteménye lehetne.

A bensőséges beszélgetések hatására döbbenten észlelem, hogy pácienseim számára mit jelent egy-egy olyan fogalom, mint a szeretet, pozitivizmus.


A szeretet témájában

Nem hallottam még egy páciensem szájából sem jó megfogalmazását annak, hogy mi az a szeretet. Mi az? Tényleg kérdezem, Ön szerint mi a szeretet? Pedig emlegetjük, kimondjuk, akár naponta többször is. Hivatkozunk rá, emlékeztetnek rá bennünket, hogy ennek az elvnek mentén kéne éljünk. Sokszor hivatkozási alap és kirekesztés oka, hogy ha nem vagy szeretetteljes. Mégsem tudom jól megfogalmazni – Önök meg tudják?

Jómagam is onnan indultam, hogy először azt tudtam beazonosítani, hogy mi NEM a szeretet.

Szinte kivétel nélkül visszaköszön pácienseim révén az a gondolatiság: „Akkor vagyok szerethető, ha mások igényét szolgálom.” „Akkor vagyok szerethető, ha jófiú vagy jó kislány vagyok, ha nem kérdezek, ha csendben vagyok, ha nem szólok semmiért, ha okos vagyok, ha … ha nem mondok nemet.” végtelen a sor. Sokan bevallják, hogy ha nemet mernek mondani, akkor számos ember számára az ő szerethetőségük megszűnt.

Sokszor elfeledkezünk arról, hogy kapcsolataink révén egymásra hatásnak vagyunk kitéve. Sokszor elfeledkezünk róla, hogy lehet, hogy a szeretetem nem mindenki felé egyforma és ez így rendjén is van.


Az egymásra hatásról

Mindannyian, mint emberi lények komoly beleérző és megérző képességgel rendelkezünk. Abban jelenetős eltérés adódik, hogy van, akit érdekel ez a téma, van, aki tagadni fogja, van, akit pedig arra ösztönöz, hogy ezen képességét fejlessze. Akár hogy is, de mindannyian egészen icic-pici korunk óta értjük a metakommunikáció nyelvét, értjük a testbeszédet, értjük a mimikát és a különféle tekinteteket. Az persze előfordulhat, hogy nem szeretnénk érteni, mert a megértés hozta felismeréssel nem tudok mit kezdeni, vagy nem tanítottak meg arra, hogy mit kezdjek vele, vagy nem akarok semmit kezdeni.

Mégis ’éles helyzetben’ erről valahogy megfeledkezünk. Egész egyszerűen arról van szó, hogy más-más lelkületű és gondolkodásmódú emberek más-más reakciót hoznak elő belőlünk. Ezt vagy észre veszem vagy nem, vagy megtanultam kezelni vagy nem, vagy van lehetőségem kiélni az adott társadalmi keretek között a feljövő reakciót vagy nem.

Bizonyára Önök is megfigyelték, hogy egy párkapcsolat során más-más személyiségű emberek (párok) mellett más és más oldalunk mutatkozik meg. A magam részéről én olyan emberek társaságát kedvelem, akik mellett jobb ember tudok lenni, mint amilyen alapjáraton vagyok, mert valahogy számomra ez is a fejlődést jelenti. Hogyan tudom ellesni azt, hogy egészségesebb, jobb, előremutatóbb, békésebb, megértőbb, stb. környezetet tudjak teremteni magamban, magamnak és a környezetemnek. Meglehetősen egoista felfogás, ez igaz, de igyekszem elkerülni, és ha tehetem, minimálisra szorítom azokkal az emberekkel a kontaktust, akik a 8 általánost (4 első + 4 második) hozzák elő belőlem.

Érdekes pszichológiai játék lehet ebből odabent bennünk, ha erre nem vagyok éber. Számomra kedvezőtlen lelkületű ember mellett lehet, hogy olyan ’üzemmódban vagyok’, amit a másik ember lelkülete követel meg tőlem, de alapvetően nem szeretek olyan lenni; és ez bennem úgy csapódik le, vagy pont az a másik ember azt kommunikálja felém, hogy „rossz vagyok.” Ha ebből a probléma körből nem sikerül egészségesen kikeveredni, miszerint én is oké vagyok és ő is oké, de én nem keresem az ő társaság, mert az nekem nem oké, akkor ebből komoly személyiség torzulások és önértékelési zavarok születhetnek.

Fájó rádöbbeni, hogy hiába van meg bennem a törekvés az egészségesebb, jobb, előremutatóbb, békésebb, megértőbb, stb. környezet kialakítása iránt, ha ezt a másik személyisége, igényei, felfogása, neveltetése, nemtörődömsége, igénytelensége, stb. vagy negatív jelzők nélkül, pusztán az az ember nem teszi lehetővé. Egyszerűen azért, mert ő arra megy én meg egy másik irányba.
Fájó lehet rádöbbeni, hogy csak azért lettem ’önző’, ’agresszív’, ’egoista’, ’szeretet nélküli’, stb., mert az ’ént’ védő, önérvényesítő magatartásommal nem szolgáltam a másik érdekeit.

A szeretetem nem egységes – még akkor sem, ha odabent, érzés szintjén ugyanazt érzem – mert a külső megnyilvánulása a másik ember személyisége miatt más és más lesz. És ez így rendben van. Csak csendben merem megkérdezni, hogy ki az, aki ugyanolyan érzéseket táplál – kvázi ugyanúgy szereti – a nagypapát, nagymamát, anyukát, apukát, szomszédot, testért, stb-t.

A szeretem nem egységes és ez így rendben van. Erre a megállapításra is tömegével lehetne egészséges példákat hozni, és olyanokat is, ahol ez az elv sérül.

Viccesen szoktam mondogatni, hogy „A feleségemet -15-+15 cm távolságból is nagyon szeretem (persze akkor is szeretem, ha éppen nincs a közelemben); a pácienseimet minimum 50 cm távolságból szeretem – ha ez nem így lenne, akkor hölgy páciensek párjai igencsak neheztelnének rám; egy vadidegen járókelőt már 1,5-2 méter távolságból szeretem, a késes embert is és a tömeggyilkost is nagyon szeretem?!, szerethetem (ebben a nexusban a szeretet szó léte kérdésessé válik számomra, pusztán egy stabilabb, őszinte – és nem az újezós, felfújt spirtuális egó által meghatározott – önismeret által), de leginkább akkor, ha börtönben ül.” (Kérem, nézzék el nekem, hogy én magam sem definiáltam a szeretet, mint fogalmat és mégis beszélek róla. Abban bízom, hogy így is érthető lesz az, amit mondani szeretnék.) Füles kutyusomat is szeretem nagyon és rendszeresen 1 cm-re közel hajolok gügyögve a kis fekete gomb orrához, miközben vakargatom a füle tövét. Mindezt persze egy vicsorogva támadó kutyával már nem tenném meg. Esztelenség lenne. Ugyanúgy, ahogy a késes ember nyakába sem ugrok – pedig ettől a ténytől független az, hogy én szeretem vagy sem őt, de nyakába ugrok a gyerekkori barátomnak, amikor nagy ritkán találkozunk.

Ha gyűlölök valakit rossz ember vagyok? A berögződések és a félreértelmezett ’jóezoterikus’ és ’jókeresztény’ emberkép sugalmazása által vetett betegségbéklyók levetése időszerű lenne. Ha gyűlölök valakit, kvázi nem szeretem, akkor ez nem jelentheti azt, hogy egy bizonyos távolságot szeretnék tartani vele testileg, érzelmi és gondolati szinten? Szerintem mindenképpen.


A pozitív gondolkodás témájában

A folyamatosan zsörtölődő, mindben a rosszat látó-kereső, ’mindenki hibás csak én nem’, ’minden csak balul sülhet el’ – amikre peresze leginkább csak saját magát meggyőző példák sokaságát eldaráló – negatív gondolkodású – emberekről és a gondaltiságuk ön és környezetszennyező voltáról most nem ejtenék szót.

A pozitív gondolkodás – úgy, ahogy a köztudatba átment – remekül alkalmas arra, hogy saját magunkat betegre nyomorgassuk, és orvosilag az úgynevezett krónikus stressz állapotát tartsuk fent.

Kicsit olyan ez, mint a viccben, mikor nyuszika elmegy elkérni a medve fűnyíróját. A végét azt hiszem, mindenki ismeri. Persze ezt a pozitív gondolkodással is el lehet játszani.

Aki mégsem ismerné a viccet:

A nyuszikának nincs fűnyírója, gondolta elkéri a medvétől, mert ő az egyetlen, akinek az állatok közül van. ’A bagoly is tőle szokta kölcsön kérni, nekem is biztos odaadja.’ - gondolja magában. Megy-mendegél, és útközben elkezd gondolkodni:
  • 'Jóságos állat ez a medve, biztos odaadja.’ Megy-mendegél tovább. ’A múltkor megfigyeltem a bagollyal sokkal többet beszélgetett, mint velem; igaz én nem régen költöztem az erdőnek ennek a felére.’ Megy-mendegél tovább. ’Mi van, ha velem nincs olyan jó barátságban. Valakitől hallottam, hogy a farkasnak sem mindig adja oda.’ (Persze nyuszika arról nem tud, hogy a farkas sokszor megkapta kölcsön a fűnyírót csak mindig mocskosan és elromlott állapotban adta vissza medvének, és ebből a medvének elege lett.) Megy-mendegél tovább. ’A múltkor olyan szótlan volt velem a medve, lehet nem adja oda mégsem.’ (Szótlan volt, mert az idei áfonya termés kevéske volt és importra szorult a környező erdőből.) Megy-mendegél tovább. ’Áhh, a múltkor rám ripakodott, tuti nem adja oda.’ Megy-mendegél tovább. ’A medve egy nagydarab rosszindulatú valaki, csak a bagollyal kivételez a fűnyíró kapcsán.’Mikor odaér. Bekopog a medvéhez, aki megkérdezi:
  • Mit szeretnél nyuszika?
  • Tudod mit medve, cseszd meg a fűnyíród…


Egy – kívülálló számára – egyértelműen változásra érett helyzetben a pozitív gondolkodást alkalmazva, remekül és magamat mindenképpen meggyőző módon le tudom beszélni a szükséges és kívánt változtatásról, változásról.

A döbbenet számomra mindig akkor a legnagyobb, amikor egy daganatos betegségben szenvedő ember mondja el, hogy:
  • az adott párkapcsolatában miként és hogyan viselte el és tartotta magát a lábtörlő szerepben – mindig megfilozofálva, azt, hogy az neki miért jó, vagy miért nem lehet, miért nem tud változatni.
  • az adott munkahelyen miként és hogyan viselte el és tartotta magát a lábtörlő szerepben - mindig megfilozofálva, azt, hogy az neki miért jó, vagy miért nem lehet, miért nem tud változatni.
  • miután felmondott, hogyan kellett a munkáltatónak egy ember kiesése miatt 3-5 embert az ő helyére felvenni.
(Természetesen a fenti megállapítások nem sugallják azt, hogy ezen lelki tényezők mindenképpen daganat kialakulásához vezetnek. Tisztában vagyok a betegség kialakulásának komplexitásával. Azt sem jelenti, hogy a fent nevezett állapotokat az elszenvedők 'jó dolgukban' vállalnák. Pusztán az elmúlt 10 év beszélgetéseinek összecsengésének egy részét mutattam be. Semmi esetre sem pálca törés szenvedő emberek felett!)

Persze végighallgatva személyes történeteiket mindig számos és – látszólag – meggyőző érv hangzik el, hogy éppen miért nem lehetett ezt vagy azt változtatni és benne ragadni a rosszban, úgy, hogy a tudván tudott rosszat próbáltam magamnak finomságnak hazudni pozitív gondolkodás címén.

Persze, akiknek Faludy György Pokolbéli víg napjaim című írása jut eszébe, az azt mondhatja, hogy tévedtem a pozitív gondolkodással létjogosultságával kapcsolatban. Nem, nem tévedtem. Faludy György és sorstársai bebörtönzése, az akkori politikai rendszerben egy picit más pszichológiát rejtett magában. Ott úgy indultak neki, hogy a szabadulás esélye kizárt, hiszen azért börtönözték be őket, hogy elpusztítsák. Ez a helyzet – tények szintjén – nem ugyanaz, mint egy átlagosan rossz munkahely, ahonnan van lehetőségem kilépni és jobbat találni (Persze érzelem-érzet szintjén okozhat hasonló élményt - lásd lejjebb az oroszlán vadászos példát.). Faludyék pozitív hozzáállása életmentő volt. Életmentő volt elfoglaltságot, szórakozást, megnyugvást és ki tudja még mi mindent találni, mert ’Túl kell élnem’. Az ilyen-olyan szándékkal megmagyarázom magamnak, hogy miért ne nézzek más állás után, pedig betegségfaktor lehet.

Azt hiszem, kezdik sejteni, hogy mit értettem a pozitív gondolkodás megbetegítő faktorán.
Nézzünk még egy fontos témát, amit a páciensem rendszeresen hoznak.


Agresszió-jóság témájában

’Jógyerek’ szerethetőségéről korábban már szóltam. Az is tény, hogy egy nem sablonosan élő, de annál inkább gondolkodó, a környezet ingereit, annak nagysága szerint lereagáló személlyel, sokkal nehezebb bármit is kezdeni, mit azzal, aki egy és ugyanazon séma mentén él. Szokták is mondani, hogy az igazi egyéniséggel nehezebb együtt élni, nehezebb hozzá alkalmazkodni.

Az integratív orvoslással foglalkozó szakemberek az egészséget kissé másként fogalmazzák meg, mint az elavult WHO-s állásfoglalás. Egészségnek tekintem a reakciók, érzések, gondolatok és gondolkodás szabadságát, a döntéseim, és a reakcióim változatosságát, szabadságát és a kiváltó ingerhez mért mértékét. A betegség ezzel szemben egyfajta rögzült állapot. Különféle környezeti ingerekre azonos módon – rögzülten – reagálok. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez lelkületi működés erősen összecseng az immunrendszer (test) egészséges működése során leírtakkal. A megfelelő különbségtételből fakadó, kiváltó ingerhez mért válaszreakció.

Legyen ez a következő furcsa példa erre:

Az oroszlánvadászt megkergeti az oroszlán. Ha túléli, akkor jellemző lesz rá a következő testi és lelki állapot. Lélekszakadva, puskát akár hátrahagyva menekül, vérnyomása az egekben, pulzusa, légzésszáma az egekben, erős verejtékezés, halálfélelem, menekülési vágy, vagy biztonság keresés, vagy támadás (függetlenül attól, hogy van-e esély a győzelemre, vagy nincs), vagy teljes feladás. Ezek a reakciók teljesen érthetőek, helyénvalóak és adekvátak, még akkor is, ha magával az oroszlánvadászat tényével valamelyikünk nem ért egyet. De, ha valaki hazamegy, kinyitja az bejárati ajtaját és ott őt megnyávogja a kismacskája és ugyanezt a test-lelki reakciót adja (lélekszakadva, mindet hátrahagyva menekül, vérnyomása, pulzusa, légzésszáma az egekben, erős verejtékezés, halálfélelem, menekülési vágy, vagy biztonság keresés, vagy ájulás), az már nehezebb értelmezhető és elsőre is feltűnik, hogy valami nincs rendben. Páciens oldalról a sajnálatos tény, hogy ő ugyanazon ment keresztül, mint akit oroszlán kergetett, habár csak kiscicát látott. Kívülállóként pedig mondható, hogy nem igazodott a környezeti inger nagyságához a reakció.

Az is betegség, és bizonyos szempontból kezelendő, hogy ha különféle dolgokra, más-más témában, más és más inger nagyságra mindig ugyanazt a reakciót adom.

Ha önmagában az agresszióról, mint szóról kérdezném Önöket, hogy arról mi a véleményük, jó-e az, rossz-e az, helyénvaló, vagy helytelen, akkor szinte 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a legtöbben azt mondanák, hogy „Fúúúj, le az agresszióval.” „Nem szeretem az agresszív embereket.” Legalább is a rendelőben ez megdöbbentően gyakran hangzik el.

Igen ám, de az agressziónak van egy helyes irányban vezetett, és kiélt, szükséges formája. Szándékosan fogok abszurd és könnyebben befogadható példákat hozni annak érdekében, hogy nyilvánvaló váljon Önöknek is, hogy egy szó mennyiféle jelentéstartalommal létezhet, és mennyire nem szabad sablonosan gondolkodni és sokan mennyire fanatizálhatóak vagyunk egy mindent megengedő, mindent befogadó szemlélet irányában. (Zárójelben az saját személyes véleményemet olvashatják.)

Az immunrendszerem kegyetlenül agresszív a betolakodókkal szemben (ez jó). Helyes különbségtétel nélkül a saját testi sejtjeimmel is (ez nem jó). Agresszív vagyok a gazzal, amikor a virágos kertemet ápolom (ez jó), agresszív vagyok az almával, mikor beleharapok (ez jó), agresszív vagyok aranyos gyapjas, tollas, szőrős állatokkal, mert megeszem őket (ennek mértéke, módja, jellege nagyon nem jó), agresszív vagyok, mikor egy vitában nem akarok részt venni és kivonulok belőle (ez jó). De agresszív vagyok akkor is mikor nemet merek mondani, és akkor is, ha kiállok a véleményért, és akkor is egy másik személynek a tudtára adom, hogy ő meddig jöhet a személyes teremben és meddig nem (ezek az én szemszögemből jók, a másik szemszögéből persze nem biztos). Agresszív vagyok a betörővel, aki jogtalanul az én javaimra pályázik úgy, hogy a családom és az én testi épségem és egészségem sem szent neki (ez is jó). A sebész nagyon agresszívan kivágja a tályogot vagy az oda nem való betegséget a szervezetemből (és ez jó), senki nem vitatja ezt egy akut vakbélgyulladásnál, perforáció előtt.

Ilyenkor sokan mindig előhozakodnak a Tanító Mesterekkel és a Jógikkal (szememben ők az újezós mindent kritika nélkül befogadós-elfogadós, nyalom a hangod, lélekpillangós, csillámpónis, talpig fehérbeöltöző álszenteskedők), hogy Ők bezzeg a elfogadás és szeretet mintái. Igen, az lehet minta, aki hiteles. Ha valaki, valaha találkozott már hiteles és nem önmaga által felavatott Tanító Mesterrel és az áhítattól elmosódott szemét esetleg megtörölte, akkor az észrevehette, hogy Ők is, a különböző személyiségű embereket másként – mindenkit a helyén – kezelnek. Nem egyszer volt már arra példa, hogy a Tanító Mester mellett élet-, és fejlődésképtelen, őt szipolyozni vágyó ’tanítány’ ki lett pattintva az Ashramból, a való világba, élni, tanulni, túlélni. Ugyanakkor van, akit a keblére ölel és maga mellé ültet az oroszlánbőrre.


Zárszóként

A rendeléseimen számos daganatos beteg is megfordul. Ha meg kéne fogalmazni egy közös lelki gondolatiságot, ami az általam látott, kísért daganattal küzdő emberekre igaz, az az önérvényesítés, az önmagamért való helyes kiállás hiánya. Mindenki más-más okból, de annyira elfogadó, befogadó, szeretetteljes, jó, önfeláldozó lett, hogy éppen csak a legfontosabbról feledkezett meg. Az ’én’ védelméről. A helyén való, előremutató, önvédő, határt kijelölő kommunikációról.

Az ént védő önvédelmi mechanizmusok sem immunológiai sem lelki szinten nem működnek megfelelően.

Amikor valaki arra biztat, hogy mindent el kell fogadni, mindent le kell nyelni, semmi ellen nem lehet szót emelni, mindenkinek ezerszer több joga van, mint nekem, akkor a daganatos betegeim, és az Ő személyes sorstörténeteik jutnak eszembe, és az, hogy micsoda munka árán lehet (ha egyáltalán még lehet) valakit 30-40-50-60 éves fejjel megtanítani a lelki-testi határainak, az énjének a védelemére. Másként megfogalmazva, miként lehet az illetőt rávenni egy agresszívabb kommunikációra a saját testi-lelki egészsége érdekében.

Ez főként igaz az egészségügyi dolgozókra, a segítő foglalkozásúakra és azokra az emberekre, akik úgynevezett helper szindrómában szenvednek.

Szabad és kell önzőnek, egoistának lenni. Szabad nekem nem mindenkin segíteni, szabad nekem bizonyos emberek segítségét nem felvállalnom. Miért? Mert lehet, hogy meghaladja az erőmet és akkor azokon sem fogok tudni segíteni, akiken egyébként tudtam volna. Védenem kell magamat tőled, a Te és a saját érdekemben.

Jó értelemben véve egoistának és önzőnek kell lenni, mert rám, családapaként, testvérként, fiúként, barátként, háziorvosként, integratív orvosként, természetgyógyászként, férjként a környezetem csak és kizárólag akkor számíthat, ha én testileg és lelkületileg is egészséges maradok. Ellenkező esetben én magam is segítségre szorulok, amit vagy megkapok, vagy nem.

Aki bármilyen aktuál politikai helyzetet lát ebben az írásban az kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. Pusztán élettanról és lélektanról írtam.

Szeretettel,
Dr. Antal Péter Miklós

--
A szerző orvos. 16 éve tanulja a gyógyítást, 14 éve tanulja a komplementer-integratív gyógyászati eljárásokat, 10 éve napi 8 órában foglalkozik a hozzáfordulókkal.





[1] http://www.nicelife.hu/hirek/tudomany/meglepotest.php
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Sejt
A kép forrása: http://vitaminpontok.hu/cimke/egeszseg/

2016. január 9., szombat

2016 első lapjára

Immáron harmadik éve, hogy a Meggyógyulhatsz! blogon egy kis lelki-szellemi útravalóval kezdem az évet.

Érdemes lehet átolvasni, hogy tavaly ilyenkor a 2015-ös évre milyen útjelző táblákat tettünk le, és érdemes lehet végiggondolni, hogy mi az, ami megvalósult, mi az, ami nehézséget hozott.

Jó pár éves személyes megfigyelésem az, hogy az óév utolsó 1-2-3 hónapja, az ott tapasztalt nehézségek, felmerülő kérdések, gondolatok körvonalazzák az elkövetkezendő év gondolatiságát, lelkületét, teendőit.

Kérem, most is vegyék figyelembe, hogy nem személyre szabott elemzésről van szó, hanem azokról a minőségekről, melyek 1000 évig, 10 évig és 1 évig lesznek mérvadóak az életünkben. Az elemzési tehnikáról, hogy miért a szóbanforgó minőségek kerülnek kifejtésre nem ejtek szót.

A kétezres évek miatt 1000 esztendőig velünk lévő, a Tarot 2-es lapja által képviselt Főpapnőről és a 10 évig tanító Mágusról, a Tarot 1-es lapjáról most nem ejtenék szót.

Nézzük a 2016-os évet:

1. A Hold (A Tarot 18-as lapja) „Aminek lejárt az ideje az aludjon ki, még ha szívem vérével kell is eloltanom.”


A Hold a második legnagyobb égitest a Földünk körül, de csak visszatükrözi a Nap fényét. Földről tekintve folyamatosan változik a Holdfázisoknak megfelelően. Újhold, növekvő hold, telihold, fogyó hold, holdfogyatkozás. Holdfényben nem minden úgy néz ki, mint ahogy valójában. Holdfény mellett nem minden látható. Holdfény mellett nehezebben tájékozódunk. Hagyomány szerint az érzelmek világához, nőiességhez rendelhető.

A korábban (akár évekkel ezelőtt) elindított folyamatok a végükhöz közelednek. De ezt megelőzően ez az időszak az utolsó nagy kétkedések, elbizonytalanodások szakasza. Már látom a fényt az alagút végén, de az még csak pislákol. Eddig a hitem vezetett és hozott idáig, de most már bizonyosságra van szükségem. Pont úgy tudok előre haladni az életben, pontosan annyira látom az ’utamat’, mint az a vándor, aki mesterséges fényektől mentes területen, pusztán az egyes holdfázisoknál meglévő fénymennyiség segítségével tájékozódik.
Egy másik képpel élve eljutottam végre az ajtóhoz, melyen mindig is be akartam menni, a kezem a kilincsen és elbizonytalanodok. Valóban be akarok menni? Valóban azt szeretném, ami az ajtó mögött vár?
Ebben a félhomályos, zavaros, el-el tűnő út mellett letisztul, rendeződik az, aminek még le kell. Ha most visszafordulok, célomat csak jóval később érhetem el, ha egyáltalán elérem. De mi a célom?

Ennek megfelelően ebben az időszakban az alábbiakra van szükségem:
  • állhatatosság: Akár napi szinten gyakorlatot végezni. Haladni tovább a megkezdett úton. Mennyire vagyok változékony? Szoktam-e hezitálni?
  • a cél szem előtt tartása: Mennyire vagyok eltéríthető? Mivel vagyok csábítható? Milyen félelmeim vannak még? Milyen céljaim vannak? Vannak-e egyáltalán céljaim?
  • érzelem-kontroll és az érzelmek felülbírálása: Milyen érzelmek, érzések tartanak fogságban? Mennyire táplálok egészséges érzelmeket? Mennyire vagyok hisztis? Mennyire jellemző rám a most akarom? Mennyire vagyok hajlamos halogatni?

Látom a tükröződő fény mögött a valódi fényességet?

„Mi lenne, ha a benned lévő hajlamok
afféle barátaid lennének,
akik sokkal többet tudnak nálad?”

„Néha jobb hallgatni azokról, amit tudsz.
Az igazság belül világít, kívül viszont
csak fokozatosan terjed.”


2. A Remete (A Tarot 9-es lapja) „Elmém megvilágosodott, szívem tiszta, lelkem átfogja a Világmindenséget, szellemem Istenhez fordul.”


A megszerzett tudás bölcseletté való szintetizálása, részinformációk egésszé való összeállítása. Tanulás és tanítás, de az a tudás, amit csak megszereztem, de nem használom, csak teherré válik.
Vonulj vissza rendszeresen és gondold át a mögötted lévő időszak eseményeit, terveit, vágyait, megvalósulásait - elmélkedjek, meditáljak olyan rendszeresen, amilyen rendszeresen csak lehet.
Kit, mit tartok követendőnek?
Tudok-e a megszerzett tudásomra támaszkodni?
Amit bevállaltam végig kell csinálnom.

„Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz.
Cselekedni: bizonyosságot tenni arról, hogy tudod.
Tanítani: emlékeztetni másokat, hogy ők is ugyanolyan jól tudják.
Valamennyien tanulók, cselekvők és tanítók vagyunk.”


3. A Torony (A Tarot 16-os lapja) „Meghalok és feltámadok, mint a Főnixmadár.”

Amit eddig építettem, amiből eddig építkeztem, az most megmérettetésre kerül. Ha nagyon eltértem a Rendtől, az Egyensúlytól, akkor egy fájdalmas helyreigazítás jön és esélyt kapok arra, hogy az újabb ’építményem’ stabilabb alapokkal, stabilabb kövekből épüljön. A stabil toronyhoz idő kell. Mennyire jellemző rám a ’most akarom’ hozzáállás?
Emelkedjünk túl a jelenlegi nézőpontjainkon és onnan vizsgálódjunk. A siker elbizakodottá tesz? A sikertelenség lesújt? Találjak egyensúlyt ebben is.
Tevékenységem mennyire kártyavár jellegű? Sikertelenségeim mögött mennyire látom meg Felsőbb Rendező Elvet? Saját lelki, szellemi, anyagi váramat miből építettem fel? Milyen tév-építményeim vannak?

„Nincsenek hibák.
Bármilyen eseménybe keveredsz is,
nem számít mennyire kellemes vagy kellemetlen,
mert szükséges ahhoz,
hogy megtanuld, amit tudnod kell.

Bármilyen lépést tegyél is, az szükséges,
Hogy a kiválasztott helyre érj.”


4. A Diadalszekér (A Tarot 7-es lapja) „Bennem a lélek legyőzi a testet.”

A belső, az elme egyensúlyának megtartásával haladhatok csak kellő ütemben előre. Ennek elősegítésére lehet egyensúlyt igénylő, szabályzó gyakorlatokat végezni napi, heti rendszerességgel. Hogyan élem meg vereségeimet, győzelmeimet? Meddig látom magam előtt az utat? Tudom-e hova tartok? Hogyan élem meg azok győzelmét és sikerét, akiknek tudását, képességét a saját adottságaimon alattinak tartom?
Milyen tartalmak süllyedtek a tudatalattimba és mennyire irányítanak azok?
Milyen késztetéseim és milyen tudatos vágyaim, akarásaim vannak, amelyek meghatározzák az életemet?

„A te küldetésed, hogy a fénylő ösvényen haladj,
nem törődve a körülötted lévő éjszakával.”


Összességében azt lehet mondani, hogy: kitartás, mert közeleg az áttörés, melyre régóta vágyik. Emlékezzen vissza, hogy milyen szándékkal, milyen célok elérését tűzte ki, milyen folyamatokat indított el (évekkel) korábban? Hamarosan beérik munkája gyümölcse, ha az utolsó nagy megtorpanáson is túljut. Ez az év alkalmas lesz letisztázandók letisztázására, a vadhajtások lemetszésre, ''az ’építményeink’ át- és felülvizsgálatára, az állhatatosság, a belső egyensúlyteremtő képesség, a türelem gyakorlására és az érzelmi, szellemi irányultságaink tisztázásra.

Áldott új évet kívánok!

Dr. Antal Péter Miklós

Források:
  • A Tarot lapokat Kazanlár Ámin Emil festette.
  • A kártyák melletti idézetek Prof. Dr. Artúr Zsazskovtól és Jelena Rerichtől származnak.
  • Az egyes lapok leírása után olvasható idézetek Richard Bach - A Messiás kézikönyve című írásból származik.
  • Az elemzés a Mantra Alternatív Természettudományi Egyetemen 2009-ben írt diplomamunkám alapján készült



Aki személyre szabott elemzés után érdeklődne, kérem jelentkezzen a megadott elérhetőség egyikén.