2017. március 11., szombat

Szeretnéd, ha a gyerekedet egy cikk elolvasása után kezelném?

Figyelem, 'megrázó tárgyilagosság' következik egy képzeletbeli ország, képzeletbeli embereivel és szakembereivel, kizárólag kitalált témával kapcsolatban. Bármiféle kapcsolat, ami az írásban foglaltak és a valóságnak vélt léttel megegyezőnek hat, az pusztán a képzelet játéka.

Vannak kitüntetett figyelmet kapó emberek, technikák, újítások, ’másképp gondolások’ a világon. A homeopátia is ilyen. Gondolom, más országban sincs máshogyan, mint itthon: ehhez mindenki ért. Na persze a foci, a politika és a diéták után, vagy ezekkel éppen az aktuális szélnek megfelelően dobogót cserélve.

Mindenki ért hozzá…

Alapvető emberi hozzáállás, hogy amit tiltanak, amit tilos, amit nem szabad, na az, biztos felkelti az érdeklődését. Mint a szülő, amikor észleli, hogy fiának, lányának nem éppen a legideálisabb partner sikerült megtalálni. Ha elkezdi tiltani, lebeszélni róla – pont a karjaiba tolja.

Sokak pont amiatt gondolkodnak el azon, hogy lehet, hogy mégis csak jó ez a homeopátia, mert tűzzel vassal irtják. Nem tudnak mit tenni, csak erőszakkal, diktatórikus, karhatalmi módszerekkel tenni ellene. Nem a kristálygömb használatát, nem csakra porszívózást, nem az föld körüli pályán keringő Akármilyen Kapitány üzeneteit vagy a delfinhangok publikálást tiltják be, vagy korlátozzák, hanem egy orvosi, duplán szakorvosi végzettséghez kötött módszer ellen ágálnak.

Ez a homeopátia. Sokak figyelmét, pont az orvos vagy a nem orvos kollégák kapálódzása kelti fel.

Nincs talán még egy orvos szakma, ami ennyire megkavarta volna az állóvizet. Persze semmi nem történt volna, ha egy hozzá nem értő valaki, vagy valakik, nem kezdett volna cikkezni erről. Azt sem tartom kizártnak, hogy a legeslegelső indulási lépés olyan volt, mint Egerszegi Krisztina (vagy Prokopp Dóra) évszázados mondása: „Van az a pénz, amiért az ember haja korpásodik.” De ez már mindegy is, hogy honnan indult a dolog. Elindult. A folytatás sokkal érdekesebb.

Talán nincs még olyan orvos szakma, mint a homeopátia, amihez ennyien értenének.

Sajnos tény, ez ma Magyarországon egy külön orvosi szakma. Kell hozzá orvosi egyetemi végzettség, kell egy alap szakvizsga és kell egy minimum 2-3-5 éves képzés (ez attól függ, hogy ki mennyi energiát és pénzt tud beletenni a saját továbbtanulásába), ami után vizsgát kell tenni, szintén egyetemen. Akármennyire borzolja az ellenzők kedélyét ez a tény – már mit, hogy orvosi szakma a homeopátia – és ez így is marad, ugyanis az EU-ban 3 országban, mint szabályozott orvosi szakma működik, és 21! országban, mint szabályozott gyógykezelési technika. És ez csak az EU és ott van még a világ többi országa.

Kicsi esély van arra, hogy ezt el lehessen tüntetni a Föld színéről… Abban nincs kételyem, hogy álságos módon Magyarországon egy kicsit ’szüneteltetik’ majd a homeopátiás vizsgákat, csak, hogy a homeopaták ne érvelhessenek azzal, hogy ez egyetemi vizsga. Gyönyörű történet, de ez van. Bizonyítékok vannak, csak az erőszak segíthet...

Ezek tények.

Tény az is, hogy ha én háziorvos vagyok, akkor egy kardiológus szakorvost, vagy egy sebészt nem bírálhatok felül. Véleményem lehet, kérdezni kérdezhetek, továbbtanulhatok!, akár más kardiológushoz és sebészhez elküldhetem a betegemet, de felül nem bírálhatom. Pedig ugyanazt az egyetemet (6 év) végeztük el, ugyanúgy szakvizsgáztunk (3-5-11 év), és mégsem. A napi gyakorlatunk más. Ha orvos a kolléga, akkor lehetnek közös átfedések, de a specializáció olyan fokot ért el, hogy egymás megítélése nehézkes, bizonyos orvos szakmák között meg már lehetetlen. Egy biológus, vagy kémikus pláne nem teheti. Még akkor sem, ha mindkét szakma tartalmaz biológiai és kémiai ismeretekre támaszkodó elemeket.

Na de jöjjenek a kérdések.

Nézzük a laikus (nem orvos) szkeptikus helyzetét: tételezzük fel, hogy beszél valamilyen idegen nyelvet, olyat, amin orvos-szakmai cikkeket publikálnak. Tételezzük fel, hogy van valamilyen természettudományos ismerete, aminek mentén érteni véli a szakmai cikket. Elolvas egy átfogó tanulmányt kardiológia (szívgyógyászat) témában, amit orvosok, de nem kardiológusok! állítottak össze. A cikk arról szól, hogy coronarographia (szív koszorúerek képalkotó módszerrel láthatóvá tétele) nem alkalmas bélelhalás nyomon követésére, ezért a coronarographia nem ér semmit. És bummm az internet népe felbolydul és követelik a coronarographia megszüntetését. Hatalmas vita megy, ahol egy kardiológus vitázik laikussal. A laikus támad, statisztikázik, a kardiológus pedig a saját szakmája szempontjából mondja, magyarázza, hozza a statisztikai adatokat, hogy a coronarographia jó arra, amire az való, vagyis a koronáriák és így a szív megítélésére. De kit érdekel a kardiológus véleménye…

Nézzük az orvos szkeptikus esetét: ül egy mentőorvos és egy pszichoanalitikus pszichiáter együtt és vitatkoznak. A mentőorvos magyarázza, hogy mennyire hülyeség a lélekbúvárkodás, annak mennyire nincs haszna, és hogy ő még egyelten egy olyan orvosi cikket sem olvasott, ami azt bizonyította volna, hogy, amikor egy aktívan vérző, polytraumatizált (gyakorlatilag alig maradt ép szerve a szerencsétlennek), sokkos betegnél ezt a beteget díványra fektetve a 2-3 órás analízis megsegítette volna; ugyanis gyakorlatilag ebbe a módszerbe mindenki belehalt. Ezért a pszichoanalízis csak hülyeség és sületlenség lehet.

Abszurd ugye?

Nyilván való mindkét esetből egyik sem ért a másik szakmájához, nyilván való, hogy almát a burgonyával egyáltalán nem, de még körtével sem lehet versenyeztetni.

Itt nyilván való, de nem a homeopátiánál.

Mindenki ért hozzá, mindenki tudja, hogy nem működik, csak is kuruzslás lehet, csak is placebo lehet, csak is a vakszerencsének köszönhető, hogy az, aki homeopatánál járt az meggyógyult és nem lett nagyobb baja.

Sőt a homeopaták titkolják, hogy mérgezik a betegeiket. Egy! tanulmány kimutatta, hogy a xilitol, amit homeopátiás szerek tartalmaznak, hasmenést és akár komoly szövődményt okozhat a gyereknél. A cikk ékes tanúbizonysága annak, hogy aki írta, csak azt hiszi, hogy ért a homeopátiához, de valójában nem. Kár is taglalni. Ráadásul, könyörgöm Európában a 3. halálozási ok a vényköteles gyógyszerek miatt van… Miről beszélünk?! Arról nem beszélve, hogy jó lenne tudni, hogy ki és milyen szert gyártott, aminek xilitol volt az összetevője, mert cukorként laktóz és szacharóz alapúak vannak Európában forgalomban. De ez már ’szakmázás’, minek a részletekbe menni, úgy is kuruzslás az egész.

De nem ez nem számít. Egy hozzá nem értő kolléga egy cikke a mérvadó. Bravó.

Messzebbre megyek, nem-orvos kollégák véleménye mérvadó – no persze csak homeopátiában.

A kutya nem foglalkozik azzal, hogy laikus beszél bele olyanba, amihez 6 év orvosi végzettség kell, 3-5 év alapszakvizsgával és plusz 2-5 év külön homeopátiás szakvégzettség. Nem beszélve a gyakorlati tapasztalatról.

Ön kedves olvasó mennyire lenne nyugodt, ha gyógyszerésze, vagy a könyvelője kezdené el kivenni a vakbelét egy-két cikk elolvasása után? Mindkettő tisztességes, megbecsülést érdemlő szakma, na de…

Vagy mennyire lenne nyugodt, ha én orvosként, frissen kikerülve, de nulla gyakorlati tapasztalattal kezdeném el kivenni vakbelét? Valószínű jobban járna, mint az előző esetben, de…

Vagy mennyire lenne nyugodt, ha én orvosként, 10 év orvosi gyakorlat, de nulla sebészeti gyakorlati tapasztalattal kezdeném el kivenni vakbelét? Valószínű jobban járna, mint az előző esetek bármelyikében, de azért mégis csak jobb egy szakvizsgázott sebészre bízni a dolgot, aki nem most lát először ilyesmit. És még ebből is lehet baj! Az orvostudomány nem egzakt tudomány! 

Vagy mennyire lenne nyugodt, ha tudná, hogy a gyerekét egy szakvizsga nélküli gyerekpszichiáter kezeli, felügyelet nélkül, persze legújabb cikkek elolvasása után.

Semennyire…

De a homeopátiához mindenki ért – informatikus, buszsofőr, biológus, kémikus, belgyógyász, stb. – csak épp a homeopata (átlag 12 év elmélet és átlag -2-5 gyakorlati év után) nem, hiszen csak egy ostoba, megtévesztett, pénzéhez megélhetési bűnöző lehet, más nem.

Gyönyörű…

Honnan fúj a szél? Nem tudom, de pont a homeopátia egyediségét támadják: személyre szabott; mellékhatás mentes, nem lehet sokféle panaszara ugyanaz a szer jó. Ezzel párhuzamosan jelennek meg sorra a gyógyszerreklámok a holisztikus fejfájás csillapítóról, a mellékhatás mentes gyógyszerekről és az egyszerre minden panaszra jó tablettákról. 

Valamit nagyon tudunk, lopják a szövegünket. :):):) Csak, hogy a homeopátia esetében ez nem csak reklámfogás, hanem valóság lehet...


Dr. Antal Péter Miklós

U.i.:
2003-2004-ben a WHO a homeopátiás szereket a konvencionális orvoslás 'gyógy'szereivel egyenlőnek fogadta el mind humán, mind állati betegségek kezelése során.
2005: a WHO adatai alapján a homeopátia a 2. leglátogatottabb gyógymód a világon a Hagyományos Kínai Orvoslás után, ezzel 4. helyre szorítva az akadémiai orvoslást. A világon a leggyorsabban növő gyógyászati eljárás a homeopátia.